Legutolsó olvasmányélményem egy nagyon komoly érzelmi hullámvasút volt és bemerem vallani, hogy a könyv olvasása sokszor már már nyomasztó érzéseket keltett bennem. De ha valaki szeretné megismerni, hogy mi történt azokkal az emberekkel akiket Gulágra hurcoltak, akkor ez a könyv egy alapmű. A szerző életének szempontjából kiemelkedő állomás Nagykanizsa, meghatározó részét töltötte a városban.

A keserű ifjúság életének azt a kilenc évét meséli el, amit fogságban töltött a Szovjetunióban. Többek között túlélte a méltán rettegett szibériai telet és a kazahsztáni Ekibasztuzt is. Az ember szörnyülködve olvassa azokat a sorokat, amik arról szólnak, hogy nem elég nekünk a második világháború még utána meg kell küzdenünk a mérhetetlen gyűlölettel és igazságtalansággal. Rózsás János szinte még fiatal gyerekként esik hadifogságba és már egy fiatal megtört férfiként fog szabadulni börtönéből. Miközben a könyvet olvastam azon gondolkoztam, hogy úristen mennyi-mennyi megnyomorított élet, amik ha túl is élik ezeket a szörnyűségeket már sosem lesznek azok, akik egykoron voltak vagy lehettek volna. Ez az igazi tragédia.

Csak néhány érdekességet szeretnék kiemelni a könyvből. Rózsásnak rengeteg orosz fogolytársa volt, akik azért kerültek börtönbe, mert német hadifogságba estek. Tehát mivel nem haltak meg a hazáért hanem fogságba estek, ezért mikor a saját csapataik felszabadították őket, hazaárulás vádjával már mehettek is a szovjet börtönökbe.

Az író elénk tárja a lágerek mindennapi életét működését. Érdekes megfigyelése, hogy a köztörvényes bűnözők és a politikai foglyok között micsoda különbségek vannak. A köztörvényes bűnözők folyamatosan lopnak, gyilkolnak, balhéznak, a politikai foglyok pedig mindent megtesznek azért, hogy kerüljék a bajt, mégis a rendszer szemében a legveszedelmesebb a politikai elítélt. Furcsa világ ez.

Az éhezés, a fázás, a halál a mindennapi élet része ezekben a felfokozott években. Nincs bocsánat, nincs kegyelem, a fasisztáknak bűnhődnie kell, még ha nem is azok akkor is. Képzeljük el amikor derékig érő hóban mínusz 30 fokban kiküldenek minket egy őstajgába, hogy több méteres fákat döntsünk ki, felszerelés és megfelelő élelmezés nélkül, nulla szaktudással. Sajnálatos módon rengeteg elítélt száméra jelentette ez a végállomást.

És milyen ez a rendszer? Retteg mindentől. Erre is hozok egy példát a könyvből. Szibériában a halottakat alsóneműre kellett vetkőztetni majd megpróbálni elhantolni őket a jeges földben. De annyira rettegtek, a szökés lehetőségétől, hogy a halottak fejét egy csákánnyal be is kellett repeszteni, biztos ami biztos.

De jó volt olvasni, hogy ezek az emberek mennyire összekovácsolódtak, próbáltak túlélni a legszörnyűbb körülmények között is. Meg kell említeni még Szolzsenyicint is, aki komoly barátságba került Rózsás Jánossal. Szolzsenyicin, mint tudjuk megírta az Ivan Gyenyiszovics egy napját, amiben a Gulág szörnyűségeit írta le, ez később irodalmi Nobel-díjat ért neki. Természetesen ettől a rendszer teljesen kiborult és megkeresték Rózsást, hogy írjon egy anti-gulág regényt. Ez annyira jól sikerült, hogy még borzasztóbb és kegyetlenebb lett mint Szolzsenyicin visszaemlékezése. Nem árulok el nagy titkot, hogy nem is jelenhetett meg itthon csak jóval később a nyolcvanas évek végén.

Rózsás János keserű ifjúsága ellenére mindvégig egyenes ember maradt, ami lássuk be nem volt egyszerű feladat. Ha az emberek tisztában lennének azzal, hogy milyen szörnyűségeket követnek el egymással szemben akkor nem kellene újra és újra átélnünk ezeket a rémségeket. A Keserű ifjúság itt van előttünk intő példaként csak el kell olvasni és meg kell hallani az üzenetét.

Jó olvasást!

Jelen könyvajánlómban egy nagyon izgalmas és kalandos regényről írok, ami egy olyan kontinense játszódik, mely nekünk magyarok számára még mindig egy misztikus és távoli hely, Afrika, azon belül is Nigériában játszódik a történetünk.

De a szerző több szempontból is külön hitelességet ad a regénynek, hiszen több éven keresztül végzett külügyi és gazdasági feladatokat Nigériában, tehát saját tapasztalatait, élményeit is bele tudta szőni a történetbe. Korábban már megírta élményeit, amit a Kalandok Nigériában, a királyok, szultánok, emírek földjén című könyvében lehet elolvasni. Számomra külön említésre méltó, hogy a szerzőnek zalai gyökerei is vannak, hiszen Bagoláról származik. Erre mondják, hogy kicsi a világ!

A történetünk főszereplője Zoltán egy fehér férfi, aki a magyar kormány megbízásából próbál üzleteket kötni Nigériában. Gondoljunk csak bele, hogy Afrikában milyen feltűnő jelenség lehet egy fehér ember, szinte lehetetlen feladat elvegyülni a tömegben. Főhősünk szerelembe esik első látásra, a helyi bank egyik alkalmazottjával. Férfi olvasóink most az gondolhatnák, hogy na jó hagyjuk én nem olvasok romantikus könyveket, de erről szó nincsen. Ez egy igazi pörgős kalandregény, mert innét az idilli helyzetből főhősünk gyorsan egy rémálomba csöppen. Nem kell sok idő és Zoli máris a Boko Haram szélsőséges katonái között találja magát. A Boko Haram sajnos egy nagyon is létező iszlamista terrorista csoport, ami mindent gyűlöl amit a Nyugat képvisel és teljes erőbedobással pusztítja azt, ami az útjába kerül, még a saját iszlám vallású lakosságát sem kíméli. A szerző is szörnyűbbnél szörnyűbb példákon keresztül mutatja be a szervezet kegyetlenségét.

Van-e kiút ebből a kutyaszorítóból? Milyen lépéseket tesz a magyar külügy? Ki mozgatja a szálakat? És hogy lesz-e happy end? Ehhez mindenképpen el kell olvasni a könyvet. Én csak ajánlani tudom. Kellemes szórakozást fog nyújtani és legalább néhány órán keresztül a perzselő afrikai sivatagba utazhatunk, hogy mindenre elszánt harcosokkal nézzünk szembe, miközben a szerelem is rabul ejtett minket. Kell ennél több?

Jó olvasást!

Mindannyiunk életében eljön az a pillanat amikor elveszítünk valami fontosat, valami pótolhatatlant. Ha gyerekkorunkban vagyunk olyan szerencsések, hogy egy házi kedvenccel nőhetünk fel, akkor életünk elég korai szakaszában megtapasztalhatjuk azt milyen fájdalmas elveszíteni egy számunkra kedves lényt. De, hogy a szüleinket veszítsük el az szinte felfoghatatlan, elképzelhetetlen egy gyerek számára. És lássuk be mi felnőttek sem vagyunk már ugyanazok, mint amikor a szüleink még velünk voltak.

Nagyon nehéz és állandó vita tárgya az a kérdés, hogy szabad-e a gyerekeknek a halálról beszélni. Mit mondjon az ember? Legyen teljesen őszinte? - Én a fiamnál az őszinte utat válaszoltam. Nagyon megijedt és sokáig nem hagyta nyugodni a dolog. "De hitünk szerint földi létünk után újra együtt leszünk." Ez a gondolat, hit, remény megnyugtatta és nekem is könnyebb, hogy nem tabuként kezeltem a témát.

De térjünk rá a jelenlegi ifjúsági regényre. A bevezetőből is ki lehet találni, hogy egy olyan történetről van szó melyben a gyászról, az elmúlásról és annak feldolgozásáról van szó. Főszereplőnk egy általános iskolás kislány Olívia, aki elveszítette az édesanyját. Édesapjával és nagypapájával él együtt. Olívia édesapja mögött mindig egy hatalmas elefántot lát, ami nem hagyja nyugodni, nem hagyja, hogy boldog legyen. Nem is nagyon találják a közös hangot, hiszen az apukája mindig szomorú (ami ilyen helyzetben teljesen normális).

Egy iskolai feladatot kapnak diákok, hogy mindenki hozzon be számára egy kedves emléket. Olívia a biciklijét szeretni behozni de az édesapja nem akarja megjavítani. Olívia elhatározza, ideje, hogy az elefánt távozzon az életükből.

A nagypapa személyére is szeretnék kitérni. Egy biztos, ha megérem, hogy öreg leszek, ilyen nagypapa szeretnék lenni. Lábamat lógatva egy épület tetejéről az unokámmal, miközben kedves üzenetekkel teleírt papírrepülőket dobálunk a járókelőknek, hogy mosolyt csaljunk az arcukra.  Mindig próbál vidám lenni, segíteni Olíviának és része lenni az életének. Miközben őt és követi egy vén öreg teknős, hiszen ne felejtsük el, hogy ő a lányát veszítette el.

És, hogy sikerül-e elűzni a teknőst és az elefántot? Ezt majd Olívia elmeséli Nektek. Egy biztos, hogy egy szívszorító, rendkívül érzelmes történet gyerekszemmel a gyászról, az elfogadásról és a megbékélésről.

A magyar kiadáshoz Dr. Kádár Annamária írt utószót a felnőtteknek, hogy hogyan és mit érdemes gyerekeinknek elmondani, megmagyarázni erről a sokszor tabu témáról.

Jó olvasást Mindenkinek!

Titkon minden ember vágyik a "halhatatlanságra", hogy a nevünk fent maradjon. De nagyon kevés embernek sikerül ezt elérnie, Gaius Octaviusnak (későbbiekben Augustusnak) megadatott.

Augustus az első római császár nevét legalább egyszer minden ember hallja az iskolában. Rengeteg kiváló dolog fűződik a nevéhez (hiszen még isteni címig is sikerült eljutnia!) és mint a leckét csak soroljuk, soroljuk életének meghatározó eseményeit, de valaha elképzeltük az embert valójában? Ki volt ő? -Isten vagy egy egyszerű földi halandó? Hidegvérű politikus vagy egy zseniális hadvezér? Ha előveszünk egy történelmi szereplőt sosem szabad elfelejteni, hogy ő is egy hús-vér ember volt, hibákkal, vágyakkal minden emberi dologgal együtt véve.

Az ókori Rómában már akkor eldőlt a sorsod mikor megszülettél, hiszen aki Gaius Julius Caesar unokaöccse az joggal gondolhatta, hogy magas tisztséget tölthet be Róma életében, még ha nem is gondolt ekkora magasságokra. Caesarnak nem volt fiúgyermeke, így unokaöccsét jelölte ki örökösének. Meggyilkolása után egy fiatal fiú komoly döntési helyzetbe került. Követelje a jussát, lépjen rá a Caesar által kijelölt útra? Vagy inkább térjen haza édesanyja mellé és szép csendben nyugalomban élje le az életét? A történelemből tudjuk mi lett erre a válasz. De Williams ezt remekül tárja elénk, folyamatosan fenntartva sőt fokozva a feszültséget.

Ha a Római Birodalom történelmét nézzük és csak felsoroljuk az elkövetkező eseményeket, akkor is egy remek drámát kapnánk. A fegyveres konfliktus elkerülhetetlen a különböző érdekcsoportok között. Marcus Antonius Caesar korábbi jobbkeze lesz az egyik legnagyobb ellenség, Róma a polgárháború állapotába süllyed. De Augustus higgadt és tudja mit cselekszik, míg Antonius egy vad fékezhetetlen harcos. Ennek ellenére létrejön az első triumvirátus, ahol Augustus és Marcus Antonius egy oldalon szállnak szembe Caesar gyilkosaival és mint tudjuk "Találkoznak Philippinél!".

Marcus Antonius a végzetébe rohan, hiszen Kleopátrával az oldalán újra nekifeszül Augustusnak. Ismét római rómaival néz farkasszemet. De a kockát már jóval korábban elvetették az Istenek. Augustus hatalmát megerősítve császári rangig jut. És ez már történelem.

De a könyv sokkal mélyebb rétegekbe juttat minket, megláthatjuk ezeknek az embereknek az emberi oldalát. Láthatjuk, ahogy Augustus szomorúan tekint a római vérrel áztatott tengerbe. Láthatjuk, ahogy Antonius vereségét látva, megsemmisülten tekint legyőzőjére.

Pár szót ejtsünk a nők szerepéről is, hiszen a kapcsolatok és családok összekötésében nagyon fontos szerepük van. Nincs beleszólásuk a házasságukba, szolgálják a családjukat, Rómát, igazából mindenki érdeke fontosabb az övéknél. A könyvben megszólal Augustus egyetlen gyermeke Julia is, az ő visszaemlékezéseit is olvashatjuk, hogyan válik azzá aki. Juliat a későbbiekben száműzik Rómából és apja ezután soha többé nem mondja ki a nevét, pedig árulása ellenére mindennél fontosabb volt számára.

A könyv végén az öreg agg császár számot vet az életével. Nyugodtan, felkészülten várja az elkerülhetetlent, mint egész életében bármikor.

John Williams egy életrajzi, történelmi regényt alkotott, de még ennél is többet. Az Augustus egy komoly lélektani regény is. Híres történelmi figurákon keresztül mutatja meg nekünk, milyen buktatókkal, nehéz döntésekkel van kikövezve az ember útja, még akkor is ha ő a Római Birodalom császára.

Jó olvasást!

Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy én lehettem az egyik házigazdája Benedekffy Katalin könyvbemutatójának Nagykanizsán. Egy nagyon kedves közvetlen szerzőt ismertem meg a művésznő személyében, ami a könyv lapjairól is visszaköszön.

Erdély Magyarországról nézve mindig is egy különleges, misztikus vágyott hely volt/lesz. Mondhatnám azt is, hogy a magyar embernek Erdély az El Caminója, ahova mindenképpen el kell jutnia egyszer. Én sem jártam még soha Erdélyben, de a könyv csak még jobban megerősített abban, hogy egyszer el kell jutnom ide.

A könyv hat nagy fejezetre tagolódik: Udvarhelyszék, Csíkszék, Háromszék, Marosszék, Közép-Erdély és Együtt élő népeink (itt ejt szót az író a szászokról, a székely szombatosokról, az erdélyi cigányokról). Minden nagy fejezet hasonló szisztéma szerint épül fel. Olvashatunk egy legendát, mondát, mesét az adott helyről, majd megismerkedhetünk a helyi népművészettel, hagyományokkal, szokásokkal, játékokkal, gyerekmondókákkal. Minden nagy egység végén pedig helyi receptek leírását találhatjuk. Külön érdekesség, amit a szerzőtől tudtam meg, hogy mindegyik receptet elkészítették és az elkészült ételek fotói színesítik a könyvet, úgyhogy bizton állítható, hogy elkészíthető ételekről van szó! Bár nagyon szeretek jókat enni és új dolgokat kipróbálni, de a húsvéti tárkonyos bárányfejlevesnél azért gondolkodóba estem.

Nekem a könyv egyik kedvenc része volt a kopjafa-, fejfafeliratok. A következő fogott meg a legjobban: "Ó, te halál, halál. Miért nem válogattál?" Sok mindent elárul az emberekről, az, hogy még legnagyobb fájdalmukba is képesek egy kis humort belevinni. Véleményem szerint a székelyek tipikusan ilyen emberek.

De olyan érdekességekre is választ kapunk, hogy egy kis borvíz kecsketejjel vegyítve kiválóan alkalmazható gyomor és bélproblémákra. Nem nagyon tudok vitázni ezzel az állítással.

A könyv színes, rengeteg fotóval illusztrált, olyan mint egy gyönyörű fotóalbum. Igényes, jó szerkesztésű könyvről van szó. A könyvben Kányádi Sándor hangsúlyos szerephez jut, olyan mintha egy bölcs útmutatóként vezetne minket lapról-lapra. Természetesen ez sem véletlenül van így hiszen, a szerző néhai nagybátyjáról van szó.

A könyvet mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom. Azok, akik még nem jártak Erdélyben, egy nagyon nagy lökést adhat, hogy felfedezzék ezt a csodás világot. Akik pedig jártak már itt, remek kiegészítést, elmélyülést adhat számukra a könyv. Egy csipetnyi csoda, egy csipetnyi Erdély mindenkinek jár!

Jó olvasást mindenkinek!

Egy számomra nagyon különleges mesekönyvet szeretnék bemutatni. A Bodzaszörp (ahogy a mesekönyv végén ki is derül a szerző kedvenc itala) szép igényes mesekönyv a nagyszüleinkről. Miért különleges dolog ez?  Mert napjaink rohanó világában szeretünk megfeledkezni az idősebb generációkról, szüleinkről. Ez a mesekönyv a gyerekek nyelvén mutatja meg milyen fontos, hogy vannak nagymamák és nagypapák, akik úgy szeretnek, ahogy csak egy nagyszülő tud és az évek alatt rájuk ragadt bölcsességet mind átadják nekünk és unokáinknak. Becsüljük meg őket, amíg vannak!

A könyvben 15 mese kapott helyet, amelyeknek kivétel nélkül komoly mondanivalója van.

Jó volt látni, hogy a gyerekeim mennyire figyeltek a mesékre. Vagy azok a mondatok: "de hát ez olyan mint a mami!" -Igen ő pont olyan, mint a mami."

Majdhogynem mindegyik mese a kedvencem volt, de néhányat kiemelnék. Elmosolyodott a szívem amikor a válságban lévő zenész nagypapa megtalálta a legcsodálatosabb hangot a világon, az unokája hangját és ez tényleg egy igazi csoda. A mesékben modern kori problémák is előjönnek, mint például a fiú, aki a telefonja nyomkodásán kívül semmit sem akar és egy ravasz nagypapa kell hozzá, hogy megmutassa milyen csodás a világ és a természet. De a kedvenceim közé tartozik, amikor a dühös megbántott kisfiút a nagypapája megtanítja, hogyan küzdheti le a dühét kertészkedéssel. És milyen fontos lehet egy bátorságkarkötő? Mennyit jelenthet, ha tudjuk van aki segít bátornak lenni?

Majdhogynem mindegyik mese tanított vagy inkább úgy helyes, felidézte bennem, hogy milyen nehéz lehet gyereknek lenni. Valahogy felnőtt korunkra elfelejtjük, hogy mennyi nehézséggel kellett szembenéznünk és mennyire jó lett volna ha valaki segít vagy megérti a problémánkat. A nagyszülők életük olyan állomásán tartanak, hogy ezt megértik és segítenek is ezekben a nehéz szituációkban. Köszönet ezért és köszönet Finy Petrának, hogy megírta ezeket a csodás meséket nekünk, amik mirólunk, a gyerekeinkről, szüleinkről, nagyszüleinkről szólnak.

Külön örültem annak, hogy olyan híres alakok is feltűntek a mesékben, mint Jane Goodall vagy Hajós Alfréd. Olyan alakok, akikre fel lehet nézni és érdemes tudni róluk. Az illusztrációk színesek és nagyon barátságosak jó nézni őket. A könyv teli van élettel és csodával, érdemes elolvasni és tanulni belőle!

Mindenki gyorsan keverjen magának egy finom bodzaszörpös limonádét és irány olvasni!

Bíró Szabolcs neve már-már egybeforrt az Anjou-ház aranyliliomaival. Aki még nem tette meg az gyorsan álljon neki az Anjou sorozatnak, nem fogja megbánni. Most egy nagyon izgalmas munkája akadt a kezembe, ami nem is egy könyv hanem egy képregény!

A képregény egy teljesen más műfaj mint a könyv. Hiszen itt két művészet találkozik. Egyrészt az író, akinek korlátozott lehetőségei vannak az írásra és emellett a "kémiának" is meg kell lennie a szöveg és az illusztrációk között. A másik nélkülözhetetlen szereplő az illusztrátor, aki jelen esetben Várai Artúr volt. Az ő felelőssége sem kicsi, hiszen ha az "olvasót" nem győzi meg a rajzaival akkor nem is fogják végigolvasni.

Bíró Szabolcs és Várai Artúr között bizony működik a kémia. Az Akit háromszor koronáztak egy igényes. izgalmas történelmi képregény lett. Az illusztrátor olyan karaktereket és arckifejezéseket varázsolt a lapokra, hogy néha az ütő is megállt bennem. Gondoltam magamban milyen mogorva, mocskos durva fickók, de hát tudjuk, hogy ez a korszak tele volt hasonló fickókkal és urakkal. De órákig eltudnám nézegetni a képregény közepén található csatajelenet ábrázolást is, ahol  Anjou Károly, mintha egy dühös Istenként vágna utat magának az ellenség soraiban.

És akkor a történetről egy picit. Az Anjou-ház és Károly Róbert felemelkedése egyáltalán nem volt sétagalopp. Vérzivataros időszak kezdődik az ország életében, évtizedes háborúk a kiskirályok ellen. Az uralkodót háromszor is meg kell koronázni, hogy végre azt mondhassa, hogy ő az uralkodó. A képregény ezt az időszakot villantja fel nekünk. Olvasás közben többször gondolkozóba is estem és ez az írónak köszönhető. A király egyik katonájá egyszer úgy búcsúzik a családjától, hogy "mire lehullanak a levelek, visszatérek." Egyből II. Vilmos német császár első világháború előtti beszéde jutott eszembe és hogy minden háború egyformán, mocskos, brutális. Az emberek ugyanazokat köröket teszik meg újra és újra csak a bábuk, a díszletek és a fegyverek változnak. A másik kedvencem a képregényből , amikor Gentile bíboros azt mondja, hogy "A keresztényi békének ára van, fiam. Sokszor épp a pokol tüzét kell érte felszítani..." Sokat elárul a korszakról és az egyház szerepéről ebben a történelmi korszakban.

A képregény egy kiváló műfaj, hogy olyan embereket is megnyerjünk az olvasásnak, akiket eddig még nem sikerült. A történelmi képregényekkel pedig még a történelem is közelebb hozható a fiatalok számára.

A képregény a Képes Krónikák Kiadó gondozásában jelent meg, ami egy Képregény-antológia részeként is meg fog jelenni. Az antológia 13 korszakot, magyar történelmi személyt fog bemutatni a honfoglalás korától Kossuthig bezárva.

Jó olvasást!

Ebben a könyvben leírt történetekre még Dr. House is elismerően bólintana. Egy kedves barátom ajánlotta a figyelmembe ezt a könyvet, mivel nemrégen a kisfiamnál epilepsziát diagnosztizáltak.

De mit is tudunk erről a betegségről? Ha van is valami fogalmunk róla akkor legtöbbször földön rángatózó emberek jutnak az eszünkbe. Pedig az epilepsziának számos más tünete is lehet, amiket nagyon nehéz észre venni.

A könyv szakirodalom jellegű, de mégis mindenki számára érdekes lehet, hiszen a szerző különböző páciensei esettanulmányát írja le nekünk és közben fontos tudnivalókat csepegtet a betegségről és az agyunk működéséről.

Nagyon tetszett számomra, hogy a doktornő nem rejti véka alá, hogy nagyon keveset tudunk az agy működéséről, sokszor csak a sötétben keresgélünk. Az epilepszia és általánosságban az aggyal kapcsolatos betegségek kezelése inkább detektívmunka, mint orvoslás.

Elengedhetetlenek a páciensekkel folytatott hosszas beszélgetések, hogy egyáltalán meg legyen a gyanú, hogy mit és hol is kell keresni. Van, hogy több órányi videóanyagot kell megnézni, hogy kiderüljön, merre is kell keresni a baj okozóját.

Komoly tanulságokat is levontam a könyvből. Szeretjük természetesnek venni az agyunkat, annak normális működését. A testünket irányító fontos szabályozórendszerek az agyunkból indulnak ki, mint például a légzésért felelős parancsok is innen indulnak. A baj pedig hirtelen bármikor, bárkinél felléphet és egy szempillantás alatt gyökerestül megváltozik az egész életünk.

A könyvben csupa extra történetet olvashatunk, extra tünetekkel. Sokszor pedig az orvosok sem tehetnek mást mint megállapítják a tényt, hogy valaki epilepsziás. Gondoljunk bele, milyen félelmetes és szorongó élete lehet annak az embernek, aki a rohamai alatt állandóan masírozó törpéket lát?

Az epilepsziakezelés egy igazi szélmalomharc. A gyógyszerek vagy segítenek a beteg állapotán vagy nem. Ha valaki agyműtétre vállalkozik annak hatalmas a kockázata, hogy egyáltalán sikeres lesz-e és nem-e okozunk komolyabb károkat.

Abban bízhatunk, hogy az orvostudomány folyamatosan fejlődik, tehát kis apró lépésekkel az emberi agyat is egyre jobban meg fogjuk érteni és ezáltal az epilepszia leküzdésére is nagyobb esély kínálkozik.

Tudták, hogy Lewis Carroll az Alíz Csodaországban szerzője is epilepsziás lehetett? Nagy eséllyel a betegsége, rohamai hatására készült el a világhírű mű! :)

Izgalmas, informatív könyv egy betegségről, emberekről és azokról, akik értük küzdenek.

Érdemes elolvasni! Jó olvasást!

Mindig is szerettem az olyan mesekönyveket, amik nem nézik butának a gyerekeket, hanem komolyan veszik őket és a mesén érződik, hogy ez neked készült és fontos dolgot, dolgokat szeretnének elmesélni neked. Lázár Ervin egy pillanatra sem felejtette el ezt az aranyszabályt, ezért is válhatott rengeteg könyve klasszikussá, ő pedig művei által halhatatlanná.

Ebben a mesében minden megtalálható ami egy jó meséhez kell. Van egy öreg bölcs királyunk, egy gyönyörű szép királylány Árnika, egy szegény hős Dzsoni és egy Százarcú Boszorka, akiről a végén kiderül, hogy van egy 101-ik arca is.

Szegény Dzsoni és Árnika első látásra egymásba szeretnek, de kalandjuk ekkor kezdődik csak igazán. Hiszen a gonosz boszorka varázslata ül rajtuk, amit csak együtt rengeteg kalandon keresztül sikerülhet megtörniük.

De számomra végig a legizgalmasabb a könyv két narrátora volt. Apa- lánya, akik együtt elhatározzák, hogy írnak együtt egy mesét. Jó volt átélni, hogy milyen kérdések is merülhetnek fel egy mese írása közben, vagy milyen kérdései lehetnek egy gyereknek egy mesével kapcsolatban.Például milyen az igazi szeretet? Van olyan rossz is amiből valami újat tanulhatunk?

És hogy mit lehet tanulni egy jó mesétől? Minden fontos dolgot amire az életben szükség lehet. De a könyvben lévő utolsó kedvenc bejegyzésem szerintem tökéletesen összefoglalja miért nagyszerű meseregény a Szegény Dzsoni és Árnika:

"-Ebben a mesében minden jóra fordult.

- Miért baj?

-Dehogyis! Éppen az a jó benne... A valóságban is minden jóra fordul?

- A valóságban? Nem. Sajnos nem.

-Akkor ez egy nem igaz mese volt?

-Dehogynem. Azt jelenti, hogy mi mind a ketten nagyon-nagyon akarjuk, hogy a valóságban is jóra forduljon minden.

-Én is nagyon-nagyon akarom. Te mondtad, hogy nagyon-nagyon kell akarni. Akkor is, ha nem biztos, hogy sikerül."

Nem szabad szó nélkül elmennem Molnár Jacqueline szép illusztrációi mellett sem, amik segítenek még jobban elmélyedni ebben a mesevilágban.

A nagykanizsai könyvtár által üzemeltetett azolo.hu oldalon az alábbi linken a Szegény Dzsoni és Árnikához is található egy játékos kérdőív. Érdemes kipróbálni! Link: https://azolo.hu/azolo/kerdoiv/1000074

Jó olvasást!

Már rég vágytam rá, hogy a legújabb Anjou-rész a kezembe kerüljön és pár nap leforgása alatt odáig jutottam, hogy már az élményeimet gépelem a Birodalom uráról.

A történet továbbra is az Anjou család, a magyar történelem és a Bátor család köré épül. A hetedik kötet nem is sokat vacakol in medias res, már azt láthatjuk hogy Károly Róbert a halálos ágyán várja a végső megnyugvást. Mindig is nagyon tetszett, ahogy Bíró Szabolcs belefűzte a halál, elmúlás képeit a regényeibe. Itt azt láthattuk, hogy néha ez milyen egyszerűen és profán módon megy végbe, még egy hatalmas uralkodó esetében is.

A helyzet korántsem egyszerű, hiszen a fiatal lovagkirálynak Anjou Lajosnak bizonyítania kell, hogy méltó apja örökségére. Vajon képes lesz felnőni a feladathoz? Miközben fél szemét Nápolyról és öccséről sem veheti le. Hiszen az Anjou-ház öröksége és becsülete a tét.

Az anyakirályné Piast Erzsébet sincs egyszerű helyzetben. Vonuljon háttérbe vagy szálljon harcba fiai jövőjéért egy férfiak által uralt világban?

Bíró Szabolcs mindig kényesen próbál figyelni a történeti hűségre, amellett, hogy tudjuk, hogy regényről van szó nem pedig történelmi dolgozatról. Ezért is nem meglepő, hogy regényei nem futószalagszerűen két hetente jelennek meg, gyatra minőségben. Például a regényből számomra az egyik legizgalmasabb adalékanyag az Anjouk egyik címerállatához kapcsolódik. A strucc amely egy patkót tart a szájában, meglepő és érdekes történet, ami tovább növeli a regény értékeit. Érdemes megismerkedni vele!

De az országos események mellett, ne menjünk el a Bátor család története mellett sem. Hiszen a Non nobis domine sorozat óta szorítunk azért, hogy ez a család megtalálja a helyét és a boldogulását ebben a vérzivataros korszakban. Bátor Szilárd a dubicai várispán regényünk főhőse, aki nem csak a családja örökségétől, de saját múltjától sem tud szabadulni. Mégis meg megcsillan a remény, hogy minden a rendes kerékvágásba kerül.

Külön ki kell emelnem, hogy régi vágyamat is kielégítette a könyv. Hiszen most már hangsúlyosan és végérvényesen bekerült a regénybe Toldi Miklós alakja. (Édesapja  Toldi Lőrinc a mühldorfi csatában vesztette életét, azóta reménykedtem, hogy Miklós is előbb-utóbb fontos szerephez jut a történetben.) A szerző méltó maradt Arany János klasszikusához, de új friss vért is vitt a karakterbe, amit öröm volt olvasni és alig várom, hogy megtudjam milyen elképesztő kalandokba is keveredik még ez a fiatalember.

A régi király Károly Róbert halott, az új király Lajos nagyon is él, akinek mind a népének, mind a szomszédainak bizonyítania kell, hogy nem véletlenül került az ország élére és nem lehet fél vállról venni. Ideje újra felölteni a harci öltözetet megmutatni a magyar virtust és helyreállítani a rendet a birodalomban.

Bátor Szilárd is elhagyja a dubicai birtokot, ami újra felkavarja az általánosnak hitt nyugalmat a család életében...

Meg kell jegyeznem, hogy külön meg kell dicsérnem, hogy az író nem kívánja megidealizálni a háborút. Tisztában van annak mocskosságával és kegyetlenségével is, sőt megmutatja azt is, hogy nincs itt jó és rossz oldal, nem fekete vagy fehér egyik fél sem. Ha arról van szó mindenkiből a legrosszabb, legkegyetlenebb oldalát hozza ki a háború.

A Birodalom ura egy letisztult, tudományos alapossággal megírt történelmi regény. Méltó az elődeihez és remek nyitánya a következő trilógiának!

Jó olvasást!