A most bemutatott szakkönyv egy érdekes régi világba kalauzol el minket. A címből nem nehéz kitalálni, hogy a japán kultúráról és ezen belül is a szamurájokról szól. De ugye mit mondanak ilyenkor az emberek? - Oh én nem olvasok nehéz érthetetlen szakkönyveket, főleg egy ilyen távoli kultúráról, amiből nem értek semmit. A brit hadtörténész StephenTurnbull megoldotta ezt a kérdést, hogy mindenki számára érthető, informatív és közben kellemes kikapcsolódást is nyújtson. Egy japán harcos nevében, Umavatari Bogjú-ként írja kézikönyvét. Bemutatva nekünk milyen is egy japán harcos élete.

Legelőször megismerhetjük, hogy hogyan is épül fel a japán társadalom, kinek hol van helye és természetesen a mű szempontjából a legfontosabb, hogy hol helyezkednek el a hierarchiában a szamurájok. Röviden a legfontosabb eseményeket is bemutatja, hogy hogyan is alakult Japán történelme, de csakis a legfontosabb eseményeket írja le számunkra.

Majd a bevezető fejezetek után megismerhetjük, hogy mit is kell tudnia egy igazi szamurájnak. Talán az egyik legfontosabb a meghajlás tudománya és a különböző családoknak és azok címereinek az ismerete. A meghajlás nagyon szigorú szabályok szerint működik ebben a zárt társadalomban. Szót ejt a japánok viszonyáról a külföldiekhez, többek között a kínaiakról, a koreaiakról, portugálokról és spanyolokról, hollandokról és angolokról. (Valahogy az ember érzése az, hogy az európaiakról nincsenek valami jó véleménnyel...)

Majd egy izgalmas fejezetben a "Hogyan lesz a szamurájból igazi harcos?" címűben egy kérdőívvel találkozunk, ahol ha válaszolunk a kérdésekre, megtudhatjuk, hogy mennyire vagyunk alkalmasak szamuráj harcosnak. Itt szeretném megjegyezni, hogy a szerző egyik zseniális húzásáról van itt szó, hogy az ismeretek átadása mellett arra is szán időt, hogy egy kis játékra invitáljon bennünket. (Nekem az jött ki, hogy jó úton haladok és pontosan nekem szól ez a könyv.)

A következő fontosabb részben megismerkedhetünk a busidóval, a harcos követendő útjával, amely évszázadokig meghatározta és összetartott a japán társadalmat. És a busidó ismeretével talán könnyebb megismerni és megérteni a szamurájokat és a japánokat is.

A szerző másik érdekes megoldása a gyakori kérdések felvetése és azonnali megválaszolása. Ezzel is egyszerűbbé téve az új ismeretek befogadását. Majd kiemel kilenc japán harcost, akiket példaként kíván állítani. Ilyenek voltak: Minamoto Josiie, Minamoto Josicune, Hódzsó Tokimune, Kuszunoki Maszasige, Asikaga Josimicu, Hódzsó Szóun, Ueszugi Kensin, Oda Nobunaga, Tojotomi Hidejosi.

A harmadik fejezetben megismerkedhetünk egy szamurájnak a páncélzatával, öltözékével és kardjával, melyeket a rengeteg illusztráció segít még jobban elképzelni. Majd olvashatunk arról, hogy milyen harcművészeti technikákat kell elsajátítania egy igazi harcosnak. Külön tárgyalja a kardvívó technikákat és képi illusztrációval is segíti az olvasókat. De megismerkedhetünk a lándzsák, pisztolyok és a puszta kézzel való harcolás formáival is.

A következő rész azt taglalja, hogy egy szamurájnak, hogyan is kell élnie a hétköznapokban amikor semmilyen háború nincsen. Hogyan igazgassa birtokát, hogyan tartsa fenn a rendet, sőt néhány régi japán kínvallatási módszerbe is bepillantást nyerhetünk.. Megismerhetjük a japánok vallását is: a sintoizmust és a budhizmust; és hogy milyennek kell lennie egy kulturált szamurájnak, a csanojut a japán teaszertartásra is kitér.

Majd a hadvezetés lépéseiről olvashatunk, hogyan is kell hadsereget felállítani, egyáltalán irányítani és használni. A kilencedik fejezet azzal foglalkozik, hogy hogyan kell viselkednie egy szamurájnak a harcmezőn. (Igen még erre is külön szabályaik vannak.). Majd a szerző nyolc nagy csatát és annak tanulságait mutatja be. Megismerkedhetünk az: udzsi csatával, kavagoei csatával, okehazamai csatával, kavanakadzsimai csatával, mikatagaharai csatával, nagasinói csatával, hecugigavai csatával és a szaeshoni csatával.

Azt is megtudhatjuk a tizedik fejezetből, hogy hogyan kell egy várat megostromolnia a szamuráj harcosoknak, és azt is, hogy hogyan kell megvédeni. Könyvből azt is megtudhatjuk, hogy a csata után mi a teendője egy szamurájnak, és hogy a levágott fejeket hogyan kell ízlésesen elkészíteni. (Ehhez is kapunk néhány illusztrációt!) Szót ejt a szerző arról is, hogy mi van ha sikerül egy szamurájnak megélnie az öregkort és arról is, hogy milyen módszerekkel lehet végrehajtania szeppukut vagy más néven a harakirit.

A mű nagyon alapos, sok mindent megtudhatunk erről a távoli kultúráról úgy, hogy közben - a szerzőnek köszönhetően - még jól is szórakozunk. A könyv rengeteg képi illusztrációval van teletűzdelve, hogy még könnyebben el tudjuk képzelni és meg tudjuk érteni a harci technikákat, öltözékeket. A könyvet mindenkinek csak ajánlani tudom, egy letehetetlen olvasmány. És még a végén az is kiderülhet, hogy megálltuk volna- e a helyünket a világban szamuráj harcosként.

Jó olvasást!

A most bemutatott mű egy önéletrajzi regény, amelyből a szerző Sheila Hocken életét ismerhetjük meg. És még valakiét... Az egyik legfontosabb társáét: Emmáét, aki az ő vakvezető labradorja.

Sheila a születésétől fogva látási gondokkal küzdött. Igazából foltokat, árnyakat látott csak, de gyerekként úgy gondolta, hogy minden gyereknél így működik. Később teljesen megvakult.

Gyerekkorában, mikor még valamicskét látott, nem akarták "normál" iskolába felvenni, hanem az oktatók ragaszkodtak hozzá, hogy speciális iskolába kerüljön. (Nem kívántak vesződni vele. Vagy egyáltalán az oktatók voltak képtelen olyasvalakivel foglalkozni, aki teljesen vak.)

Nem mondok talán újat, ha azt mondom nem könnyű egy vak embernek az egészségesek világában. Erről is szól ez a regény.A szerző sok esetet ír le, hogy mennyire türelmetlenek az emberek, mennyire nem tudnak semmit ezekről az emberekről. Az egészséges emberek zavarban vannak, ha találkoznak vele vagy túlbuzgó segítségnyújtásuk közben rángatják össze-vissza. De szerinte a legbántóbb az, hogy gyerekként kezelik és nem felnőttként. Jobban belegondolva (és magamat sem tekintem kivételnek) nagyon keveset tudunk ezen embertársainkról. Talán jobban oda kellene rájuk figyelni és meg kéne tanulnunk segíteni őket és legfőképpen egyenrangúként kezelni őket.

A másik fontos szál Emma a kutya. Egy nagyon hűséges és okos állatot ismerhetünk meg a személyében. Megtudhatjuk milyen nehéz egy ilyen képességekkel megáldott kutya felnevelése és kiképzése. De a legfontosabb, hogy egy ilyen állat nem csak eszköz, hanem társa és barátja is egy vakembernek. Ott van vele a nap minden percében és támaszt, segítséget nyújt neki.

Rengeteg kedves és aranyos sztorit ismerhetünk meg Sheilaról és Emmáról. Mindenkinek ajánlani tudom ezt a kedves önéletrajzi regényt. Aki nem sokat tud erről a betegségről akkor ebből a regényből sok mindent megtudhat és megérthet.

Jó szórakozást hozzá!

Mostani könyvajánlómban egy remek szakkönyvet kívánok bemutatni. Amit egyrészt tudok ajánlani azoknak, akik szeretik a történelmet vagy csak a II. világháborúról szeretnének többet megtudni. De kiváló kikapcsolódáshoz is, bár a témáját tekintve lehet túlzás ilyet kijelenteni.

A szerző, Stephen E. Ambrose, történész, a New-Orleans-i Egyetem történelemtanára nagy valószínűséggel élete fő munkáját alkotta meg ezzel a könyvvel. Rengeteget tudhatunk meg erről az egy napról, amely a világtörténelmet is jelentős mértékben megformálta, de közben azt is megismerhetjük, hogy hogyan és mennyi időt készültek a szövetségesek erre az egyetlen egy napra és bepillantást kapunk a hátország életébe is.

A könyv különlegessége talán abban fogható meg a legjobban, hogy nem csak száraz tények felsorolásáról van szó, hanem akkori veteránok, résztvevők történetei, interjúi színesítik ezt a történelmi munkát. Ambrose arra is nagy hangsúlyt fektetett, hogy sok-sok apró részlettel még izgalmasabbá tegye.

Már az első fejezetben megtudhatjuk, hogy ki az a katona, akit a partraszállás első szövetséges elesettjének tekintenek. Ezután részletesen bemutatja, hogy a németek, hogyan is álltak Franciaországban és azt is, hogy a szövetségesek hogyan készültek az invázióra. Számomra külön tetszett, hogy a két parancsnoki géniuszt Eisenhowert és Rommelt egymás mellett párhuzamosan vizsgálta. Érdekes eredményre jutott. Mindkét parancsnok remek stratéga volt, szerette az állatokat és inkább az építésben és nem a rombolásban tudták magukat a későbbiekben érvényesíteni.

Megismerhetjük a műből a Fortitude hadműveletet is, ami talán a világ egyik legnagyobb színielőadásának is beillene. Fontos volt ugyanis elhitetni a németekkel, hogy hatalmas számbeli fölénye van a szövetségeseknek és, hogy máshova várják a támadást. Az akció teljes siker volt, érdemes elolvasni, hogy mi mindent találtak ki az amerikaiak és a britek.

Rengeteg ember és eszköz került mozgósításra és nem egyszer nem volt teljes az összhang a tommyk (britek) és a gijoek (amerikaiak) között. Sokszor lehetett attól tartani, hogy nem lehet a rendet fenntartani egy ekkora hadseregnél. Rengeteg érdekes személyes beszámolóval vannak teletűzdelve ezek a fejezetek is. Egy személyes kedvencem szeretném kiemelni. Mikor már a csapatok Angliában elkezdtek felszállni a hajókra, akkor rengeteg angol nézte végig a hadsereg felvonulását. Egy kisfiú a sor elején menetelő egyik katonának odakiáltotta, hogy úgysem jössz vissza. Később sírva rohant egy asszony a kezében a gyerekkel, aki a katonának azt mondta: de visszajössz, visszajössz.

Később taglalja a megelőző hadműveleteket is, a bombázásokat és a francia ellenállás partizánakcióit. Érdekes következtetésre jut ezzel kapcsolatban, hiszen sokkal hatékonyabbnak ítéli meg a francia ellenállók szabotázsakciót, mint a bombázásokét. Viszont kérdéses, hogy ezért a francia ellenállóknak mekkora árat kellett fizetniük...

A szövetségesek itt vetik be először a légideszant egységeiket, június 5-én éjjelén. Megismerhetjük például a híres 101. légideszant és a brit ejtőernyősök történetét is. A szerző ezt a katonai akciót sikeresnek ítéli, de a veszteségeik elég magasak voltak. Ki-ki döntse el, hogy a szerzővel és a katonai vezetéssel ért-e egyet. A figyelmes olvasó arra a kérdésre is választ kaphat, hogy vajon Spielberg nagy sikerű filmjének a Ryan közlegény megmentésének van-e valóságalapja.

Majd lassan elérkezünk a könyvnek a fő témájához a partraszállás történetéhez. A könyv tagolása különösen jó hiszen az öt partszakasz (Gold, Juno, Utah, Sword, Omaha), ahol a szövetségesek partra szálltak a szerző külön-külön fejezetekben tárgyalja. Plusz kiváló adalék, hogy sikerült német veteránokat is megszólaltatni, akik a partokat védték ezáltal is árnyaltabb képet nyújtva az eseményekről. Az Omaha parti eseményeket a szerző több fejezeten keresztül is tárgyalja, hiszen a legvéresebb és legkeményebb ütközet ezen a partszakaszon volt.

Mindenkinek csak ajánlani tudom, történészeknek, egyetemi hallgatóknak, és egyszerű érdeklődőknek is. Mindenkinek kellemes élményt tud nyújtani. Ez a nagyon alapos és színes munka. Jobban megérthetjük, hogy milyen jelentős hadmozdulatról is volt szó és, hogy a szövetségesek mekkora áldozatot hoztak Európáért.

Jó olvasást!

A most bemutatásra kerülő könyv egy igazi modern szatíra, amelynek nem is akármilyen főhőst választott a szerző. Talán a történelem egyik legnagyobb diktátorát, Adolf Hitlert.

A mű 2011-ben játszódik Németországban. Hitler ott folytathatja, ahol öngyilkos lett, 56 éves korában. Jókat lehet rajta derülni, hogy mennyire másképpen látja a világot, mint a mai ember, de egyben néhol elgondolkodtató is. Elsősorban szerző és őáltala Hitler veszi górcső alá a mai Németországot és németeket. Véleményem szerint, a szerző remekül érzékelteti, hogy milyen erkölcsi válságban van a mai modern kor embere. És talán az olvasónak a legnagyobb pofont az adhatja, hogy az igazságot egy olyan ember mondja ki, mint Adolf Hitler. Izgalmas egy olyan történetet olvasni, ahol Hitler szemszögéből vizsgálhatjuk a világot és beleláthatunk a legmélyebb gondolataiba is.

Hitlernek ugyanúgy, mint korábban a semmiből sikerül felépítenie a karrierjét. A különbség csak annyi, hogy a technika modernebb lett, ezért sokkal több emberhez tud egyszerre eljutni, mint a 40-es években. Karrierjét egy TV csatornánál fogja újra kezdeni, ahol, mint komikust kezdik alkalmazni, de gyorsan első számú médiasztárrá változik, akiért újra rajongani kezdenek. Rengeteg ember osztja meg vele a véleményét a politikáról, a gazdaságról, az emberekről, és általában az emberek véleménye lesújtó, negatív. Újra azt az embert látják benne, aki megoldást nyújthat a problémáikra.

Gondoljuk csak végig. Kell ennél komolyabb társadalomkritika? Talán kijelenthetjük, hogy a szélsőséges eszmék akkor kerülnek előtérbe, mikor a gondok megsokszorozódnak és nem látjuk és érezzük, hogy ki lenne az vagy azok akik meg tudnák oldani. A szerző joggal fél attól, hogy a jelenlegi struktúrák, amik Európában megtalálhatók, már nem alkalmasak vagy nem így kellene használni őket. Elgondolkodtató, érdekes, szatirikus olvasmány. Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani.

Az angol írónő új ifjúsági regényének időpontja már önmagában izgalmas, hiszen a második világháború kezdetén játszódik a történet. Olyan témát választott, ami nem mindig könnyen emészthető a 10-12 éves korosztálynak, de ebben a regényben tökéletesen megoldja a feladatot.

A második világháború kezdetét egy angol falucskában azon belül is a világítótoronyban élő család szemüvegén keresztül láthatjuk. A történetet tovább bonyolítja, hogy a gyerekek édesanyja német származású míg a férfi angol. Több mint tíz éve lakik itt a család, de a háború kitörésével minden megváltozik. Édesanyjukat a helyi boltban simán "lefritzezik" és mindenki gyanúsan és ellenségesen viselkedik vele szemben. A regény tökéletesen és mellbevágóan tárja elénk, hogy sokszor elég egy pici szikra, egy kis előítélet vagy egy propaganda és máris egymás ellenségei vagyunk.

Főszereplőnk egy 10-12 éves körüli kislány Petra, akinek fenekestül felfordul az élete a háború kitörésével. Természetesen tudjuk, hogy a háborúk senkit sem kímélnek azokat sem, akik közvetlenül nem harcolnak hanem a hátországban próbálnak túlélni. A háborúk mindenkinek csak szenvedést okoznak. Az angol faluban is hatalmas készülődés zajlik, készülnek az emberek a háborúra, de egyre több furcsa szabotázsakció hátráltatja őket a felkészülésben. Petra édesanyja lesz az első számú gyanúsított. Vajon valóban ő a szabotőr? Vagy valaki más? Olyasvalaki akire egyáltalán nem is gondolnánk? Ki is az a Rémes Joe? És mi köze van az egész történethez? Petra feladata lesz, hogy erre a számtalan kérdésre választ találjon és segítsen az édesanyján.

A könyv a fiatalok számára felvillant egy sikeres akciót is a második világháború történetéből. Dunkirkben rekedt az egész angol hadsereg, akiknek nem volt hova tovább menekülniük. Churchill angol miniszterelnök a polgári lakosság segítségét kérte, hogy mindenkinek akinek valamilyen vízi járműve van hajózzon át a Csatornán és mentse meg az angol katonákat. Az akció a második világháború egyik legmerészebb és legsikeresebb vállalkozása lett. De vajon a regényünk szereplői, hogy kerülnek képbe?

Izgalmas, kaland és történelmi regény fiatalok számára. Ritka az olyan ifjúsági irodalom, amiben a második világháború ilyen színvonalasan megjelenik. A főszereplő egy fiatal lány, de ennek ellenére fiú olvasóknak is nyugodtan ajánlható a könyv. Felnőttek számára is kiváló kikapcsolódást tud nyújtani a könyv.

Jó olvasást!

Bevallom első komoly regényem Remarque nevéhez fűződik. Ez pedig nem más, mint a Nyugaton a helyzet változatlan. Idén nyáron tudtam meg, hogy ennek a regénynek készült egy folytatása ... és azután címmel. Ezek után nem volt kérdés, hogy el kell olvasnom és meg is kell osztanom az élményeimet.

A cselekmény ott folytatódik, ahol az előzményben befejeződött. Az I. világháború végnapjaiban játszódik, de a béke, a front összeomlása már közel van. Főhősünket Ernst-nek hívják, akinek néhány bajtársával együtt sikerült túlélnie a háborút. Azt gondolhatnánk hurrá minden rendben és egy jó kis könnyed regény vár ránk, de ez nem igaz. Egy komoly háború megvívása után egy újat kell megvívniuk mégpedig a saját életükét. A beilleszkedés az újrakezdés nehézségeiről szól ez a regény. Talán a legjobban érzékelteti Remarque egyik jelenete, hogy miről is beszélek. Főhősünk azon a tóparton sétál, ahol felnőtt és eszébe jutnak gyermekkora szép emlékei, de egyik pillanatról a másikra eszébe jut, hogy a terület milyen alkalmas lenne lövészárkok és bunkerek kialakítására, majd arra eszmél, hogy bujkál a fák között az ellenség elől.

Szenvedés, éhezés, rémálmok, meg nem értettség, kilátástalanság ez mind rájuk vár és meg kell küzdeniük egy új világgal, amely talán már nem is tart rájuk igazán igényt.

Döbbenetes ilyenekről olvasni. Mit is jelent ez? Túlélték a háborút, de igazán legbelül már meghalt valami és semmi sem lesz olyan amilyen régen volt.

Szeretnék egy gondolatot idézni a műből amely szerintem remekül összefoglalja az író filozófiáját és mondanivalóját: "Talán csak azért van mindig újra meg újra háború, mert egyik ember sohasem tudja egészen átérezni azt, amit a másik szenved." A mű 1931-ben íródott, de ha jobban belegondolunk napjainkban is érdemes lenne elgondolkodni ezen a még mindig nagyon aktuális mondaton.

Lélekregénynek, történelmi regénynek is beillik ez a munka. Remarque nagyon érzékletesen és pontosan írja le, hogy mi is játszódott le egy-egy fiatal német frontkatona fejében és szívében. A hangsúly szerintem az "1"-en vagyis az egyénen van. Meg kell tanulni egyénekben gondolkozni nem színekben, nem pártokban hanem emberekben. Ez a regény képes erre, segít benne, hogy részleteiben lássuk a nagyobb kirakóst. Itt az I. világháborút és az azutáni világot. (De a későbbiekben ez egy hasznos tulajdonság lehet mindenki számára.)

Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani ezt a regényt. Fiatalnak és idősnek egyaránt. Úgy gondolom mindenkinek tud újat mutatni. Jó szórakozást!

Ehhez a bejegyzésemhez, ajánlómhoz úgy érzem egy kicsit hosszabb kezdő bekezdést kell írnom. A blog azzal a céllal jött létre, hogy könyveket ajánljak a saját olvasmányélményeim alapján. Félek, hogy talán az első olyan ajánlóm lesz ahol több a negatív véleményem, mint a pozitív.

Kíváncsiságból álltam neki a könyv elolvasásának. Kedves sztori; otthon olvasom a könyvet, édesanyám látta a borítót és a címet, kicsit kiakadtak a szemei, de mielőtt bármit is mondhatott volna csak annyit mondtam: "Tudom, tudom Remarque után elég nagy visszaesés." És ekkor még nem is tudtam, hogy még mi is vár rám igazán.

Ami legelőször eszembe jut és gyorsan túl is szeretnék lenni rajta, az a könyv stílusa. Én megértem, hogy a meghökkentés, a botránykeltés, a leleplezés volt a célja, de amikor "Basztunk, basztunk és basztunk." irodalmi magasságokba repítő mondatokkal találkozok minden második oldalon akkor már egy kicsit besokalltam.

A könyvet ugye Szepesi Nikolett olimpikon úszónő írta, ahol életének szexuális kalandjaiba enged betekintést. Egészen fiatalkorától a 26-ik életévéig (mivel a könyv megírásakor 26 éves volt). Ezért néha bosszantónak tartottam, hogy bölcs életigazságokat állapított meg, "hatalmas élettapasztalatokkal" a háta mögött. Szerintem ennyi idősen lehet véleményünk dolgokról, sőt kell is, hogy legyen, de azért kicsit erősnek tartom a könyvben megjelenő gondolatokat. De erről győződjön meg mindenki saját maga, a lényeg, hogy a könyv nagyon sok gondolatával nem tudok egyetérteni.

Olvashatunk az olimpián felmerülő szexuális szabadságról, az úszónő magánéleti kalandjairól, az edzések durvaságáról és megaláztatásairól. Azt szeretném megjegyezni ha a fele igaz, annak amit az edzésekről és az edzőkről írt a szerző, akkor az mélyen elszomorító.

Szexuális kalandok? Nem tudom sose voltam ezeknek a hívei, pedig én férfi vagyok. Lehet, hogy ezért is kavart fel ennyire ez a könyv. Mert oké, a férfiak vadászok, "trófeákat" gyűjt, de az hogy egy nő (és nem véletlenül egy nőt írok, mert szerintem egyáltalán nem az jellemző a világra, amit az szerző ír, maximum egy szűk réteg "életmodellje" lehet) ezt csinálja meglepő és valahol szomorú is, egyáltalán nem dicsőségre méltó. Persze a férfiakat sem kívánom felmenteni mindkét nem részéről elítélendő dolgok ezek.

Rengeteg meghökkentő, megbotránkoztató történettel találkozhatunk a könyvben. Ki-ki döntse el, hogy miért veszi a kezébe és hogyan értékeli. Nekem sok volt, a világ nem ilyen, nekem ezt senki ne magyarázza meg. (De vitatkozni mindig lehet és ajánlatos!) Elgondolkodásra tudom ajánlani, de sajnos én többre nem tudom értékelni. Esetleg abban bízom, hogy olimpikonunk megtalálja a nagy szerelmet amiben nem nagyon hisz és majd ír egy könyvet arról, hogy a világ nem is olyan romlott és erkölcstelen. Lehet, hogy nem fogják olyan sokan megvenni azt a könyvet, mint ezt, de én mindenképpen ajánlanám.

Bevallom őszintén egy remek francia film megtekintése után (A film címének magyar fordítása megegyezik a könyv címével; "Életrevalók") döntöttem úgy, hogy ezt könyvben is el kell olvasnom. Fontos megemlítenem, hogy elsősorban "haladó" olvasóknak ajánlom a könyvet, mert egyáltalán nem könnyű értelmezni, megérteni a szerző gondolatait.

Talán kezdjük a címmel, Életrevalók. Ha feltennénk a kérdést saját magunknak, hogy kit is tartunk életrevalónak szerintem ezer és ezerféle válasz születne. De, aki ezt a könyvet elolvassa (és netalán a filmet is megnézi) újrafogja magában értelmezi, hogy mit is jelent ez a fogalom.

A történet valós tényeken alapul, hasára tett magnójára mondja fel gondolatait, életeit, történeteit. Legbelsőbb gondolatait, lázálmait is megismerhetjük.

Adott egy gazdag jó családi névvel rendelkező férfi egy gyönyörű feleséggel. Életük problémái ott kezdődnek, hogy nem sikerül a gyerekvállalás, a nő folyton elvetél. Már itt a kínok kínját élik át, de talpra állnak mert a szerelmük erősebb. De a baj fokozódik, főszereplőnk súlyos balesetet szenved, teljesen lebénul csak a fejét lesz képes mozgatni, ezt az állapotot hívják tetraplégiának, amikor az összes végtag lebénul. Ebben a szörnyű helyzetben is képes talpra állni hiszen nincsen egyedül a világban, a párja támogatja és vele van, bár rákos és a férfi nem is tudja, hogy szörnyű kínokat él át. Később visszaemlékezéseiben válik ez számára világossá. Hamarosan a hőn szeretett Beatrice eltávozik az élők sorából.

Talán az egyik legfontosabb mondanivalója a történetnek, hogy a legrosszabb után is talpra lehet, sőt talpra kell állni, mert ez a helyes döntés. (Véleményem szerint, lehet és ajánlott vele vitatkozni.) Mindig van az életnek valamilyen szépsége amiért érdemes folytatni a kérdés csak az, hogy megtudjuk-e látni és képesek vagyunk-e élni vele.

A történet másik főszereplője Franciaország egyik szegénynegyedéből származó arab férfi. Ő lesz Philippe segítője, Abdel, későbbi barátja. Két különböző ember, mind a társadalmi ranglétra alapján, mind műveltség szempontjából. Gyönyörűen rajzolódik ki előttünk ennek a kapcsolatnak a fejlődése és, hogy két egymásnak teljesen ellentétes ember, hogyan hat egymásra, hogy lesznek egymás életének részei.

Ha be kellene sorolnom a regényt akkor mindenképpen a lélekregény jelzőt adnám neki. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom, aki szeret elgondolkodni komoly kérdéseken és kedveli az igaz történeteket.

Jó szórakozást hozzá!

A regény amit most szeretnék bemutatni, már korábban nagyon a szívemhez nőtt, hiszen előbb ezt a művet filmen láttam. Kevés filmre mondom azt, hogy jó könyvadaptáció lett, de erre a filmre én csillagos ötöst adnék. De térjünk rá a regényre és a történetre. Főhősünk egy 12 éves kissrác egy amerikai kisvárosból, akinek elég zűrös családi háttere van, ennek ellenére egy nagyon őszinte és kedves gyereket ismerhetünk meg a személyében, ő Trevor McKinney. A történet akkor kezdődik amikor új társadalomismeret tanárt kapnak, aki egyben vietnami veterán és súlyos sérülésekkel tért haza a háborúból. Egy érdekes szorgalmi feladatot adott a gyerekeknek: "Gondolkodjatok egy olyan ötleten, ami megváltoztatja a világot, és valósítsátok meg!" Trevor nagyon komolyan veszi a feladatot és egy egyszerű de annál nagyszerűbb ötlettel állt elő. Kitalálta, hogy három embernek senkit önzetlenül, egyedül annyit kér tőlük, hogy adják tovább másik három embernek a segítséget és csak annyit kérjenek tőlük, hogy három másik emberen segítsenek. Az ötlet először úgy tűnik sikertelen lesz és teljes kudarc, de a történet váratlan fordulatot vesz. De az élet nem mindig nagyszerű, és sokszor győzedelmeskednek a rossz és a rossz emberek. De azért a jóság ha néha néha is de mindig felpislákol és születnek olyan emberek, akik megpróbálják elnyomni a gonoszságot. Tapasztalataim szerint legtöbbször ezek az emberek bukásra vannak ítélve, mert általában túl későn sikerül felnyitniuk a többi ember szemét és megtalálni az utat a szívükhöz.

Egy nagyon izgalmas és lebilincselő regény egy kisgyerek ártatlanságáról, önzetlenségéről, szeretetéről. Fontos mondanivalója, hogy lehetne jobb a világ amiben élünk, sőt nem is kellene túlságosan sokat tennünk érte. De egyszerűen ilyenek vagyunk önzőek és valamilyen szinten gonoszak is. Nagyon elgondolkoztatott a könyv, hogy tényleg ilyen egyszerű lenne? Három embernek segítek és nem várok semmit magamnak? Csak adja tovább másik három embernek, komolyan mondom nagyon jó lenne. De nem érzem azt, hogy erre képesek lennénk, még nem. Mindenkinek azt kívánom, hogy a regény elolvasása után gondolkozzon el ezen és "adja tovább!"

A következő könyv amit értékelni szeretnék, egy történelmi témájú regény. A cselekmények a II. világháború után játszódnak és több szálon futnak. Megismerkedhetünk Livia Grandi velencei hölggyel, aki egy régi ősi céget, egy üvegfuvót örökölt a szüleitől. Megmentésének cselekménye is kirajzolódik előttünk, de talán a lány karaktere érdekesebb, aki szenvedélyes és imádja, amit csinál és ez adja a történet egyik bonyodalmát. Az élet nehéz a háború után, az emberek levertek, depressziósak, legfontosabb vágyuk, hogy újra úgy élhessenek, mint régen. Az írónő ezt remekül meséli el, írja le nekünk ebben a regényében. A másik szál "Csehszlovákiában" játszódik, ahol egy német lányt (Hanna Wolf-ot) ismerhetünk meg, akit megerőszakoltak az orosz katonák, bátyja pedig a fronton van valahol. Szörnyű de mégis fontos tudni ezekről a németekről, hogy a háború után őket Bajorországba deportálják embertelen körülmények között, táborokba zárva. (Mert hát ugye kollektívan bűnös mindenki.) Sok német katona akinek sikerült túlélnie az orosz frontot és valamilyen isteni csoda folytán sikerült hazagyalogolnia, azzal kellett szembesülnie, hogy már nincsen otthona nincsen családja, nincsen semmije. (Bár lehet, hogy nekünk magyaroknak ezt nem kell tovább ragoznom.) Hogy hogyan érezhettek ezek az egyszerű közemberek? Az írónő egy érzékletes jelenetben tárja elénk. A fiatal német katona, aki megerőszakolt nővéréhez hazatér, egy vita során a nő a fejéhez vágja, hogy egy férfi sem állíthatja, hogy megvédheti őket, egyszerűen nincsen joguk hozzá. Mély örökre szóló sebek ezek. De a franciákban is rengeteg feldolgozatlan érzelem maradt. A háború elején az elfoglalt lotaringiai területeken a francia fiatalokat besorozták a német hadseregbe, ha akarták ha nem. A háború kegyetlen dolog, főleg még ha nem is a saját hazádért kell küzdened. Ezek az emberek ugyanúgy ártatlanok voltak, ennek ellenére, akik ezek a katonák közül életben maradtak, kihuhogták és megbélyegezték őket a saját hazájukban.

Az élet a főhőseinket összesodorja és felkavarja az életüket. Az ő életükről, megpróbáltatásaikról, szenvedélyeikről, vágyaikról szól ez a regény. Megismerhetjük a történelem ezen részét egy-egy egyszerű ember szemszögéből.

Talán nevezhetném úgyis ezt a regényt, mint az újrakezdés regénye. Mert, akik túlélték nemcsak a testi sebeiket kell begyógyítaniuk hanem a lelkeikben keletkezetteket is. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelmi regényeket és talán egy kicsit a lélekregényeket is (úgy gondolom ez is bőven megtalálható benne). Érdekes, lebilincselő olvasmány. Jó szórakozást hozzá!