Legújabb könyvajánlómban egy remek magyar történelmi szakmunkát mutatok be. Már a szerző neve is sokat mondó, ha magyar történelemről, főleg ha árpád-kori történelemről van szó. A munkái - amit ebben a témakörben írt - nagyrészt minden egyetem szakirodalmi listáján szerepelnek.

Mint a címe is mutatja, a történelmünknek egy érdekes korszakával ismerkedhetünk meg. Miután elolvastam a könyvet egyből az jutott eszembe, hogy a magyar történelem ezen időszakáról simán le lehetne forgatni, akár a Trónok Harcát is.

A munka nem egy egyszerű törikönyv, hiszen nem a tények bemutatása a fő célja, hanem maguk a fejedelmeket, királyokat kívánja részletesebben bemutatni, források, különböző elbeszélések alapján. Álmos fejedelemtől kezdve, III. András királyig minden Árpád-házi uralkodónkkal megismerkedhetünk. Mi volt a fő motivációjuk, mik voltak a céljaik? Kikben bíztak meg? Erre és hasonló érdekes kérdésekre is válaszokat kaphatunk. Életrajzokat olvashatunk, amiből szép lassan összeáll a magyar történelem is.

Testvérháborúk, gyilkosságok, árulások, háborúk, politika, ez mind benne van ebben a remek könyvben. Remekül, jó stílusban megírt munka, közérthető. Bárkinek csak ajánlani tudom, aki szeretné megismerni jobban az első nagy magyar uralkodócsaládunkat. Nem fog csalódni a könyvben!

Jó olvasást!

Legújabb könyvajánlómban, mindenkit szeretnék meginvitálni egy történelmi utazásra az 1948-as Szovjetunióba, John Steinbeck és Robert Capa társaságában. Nem is hangzik rosszul ugye?

Egy ízig-vérig remekül megírt útleírást, úti kalandot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. A könyvet 1948-ban adták, de már több újrakiadást is megélt. Az alaptörténetünk az Egyesült Államokban kezdődik, ahol Steinbeck és Capa szövetségre lépnek, hogy megmutassák az amerikaiaknak, hogy milyen is a Szovjetunió. Fontos megemlíteni, hogy ekkor már javában zajlik a hidegháború és mind az orosz mind az amerikaiak a másikban látják a nagybetűs gonoszt. Szerzőpárosunkat is ez a kérdés foglalkoztatja. Vajon minden orosz velejéig gonosz lenne? Megakarják mutatni, hogy milyen a hétköznapi orosz ember élete. Minden politikai megnyilvánulástól és kommentár hozzáfűzésétől elhatárolódnak csak azokról a dolgokról hajlandóak írni, amiket megtapasztalnak.

A műben megismerhetjük a korabeli Moszkvát és moszkvai életet, ellátogatnak Ukrajnába, Grúziába és Sztálingrádba is. (Természetesen előre meghatározta a szovjet kormány, hogy hova mehetnek és miket nézhetnek meg, de élménybeszámolójuk értékéből és minőségéből ez semmit sem von le.). Ukrajnában olyan falukat tekintenek meg, ahol még javában tart a háború utáni romeltakarítás, és kezdődik a nagybetűs újrakezdés. Dolgozó, életvidám egyszerű embereket ismerhetünk meg. De viszont szomorú azt látni, hogy a munkaképes fiatal férfiak száma nagyon alacsony, hiszen nagy részük a háborúban odaveszett. Gépeik nincsenek, mindent kézi erővel oldanak meg és ennek az időszaknak a hősei mindenképpen az életben maradt dolgozó nők. Grúzia a "szovjet paradicsom", aki jól dolgozik vagy beteg ide küldik szanatóriumba vagy pihenni. Capaék megismerkednek a helyi szokásokkal, kultúrákkal. A szovjetek megmutatják Sztálingrád városát is, ami még mindig vészjóslóan mutatja micsoda pusztítás ment itt végbe. Egy története hadd emeljek ki itt. A városközpontban üldögélnek a padon és egy kisfiú az emlékmű mellett ácsorog és nézi egy fiatal nő mellett. Steinbeckék megkérdezik, hogy mit csinál a kisfiú. A válasz az, hogy meglátogatja az apukáját, aki valószínűleg ebben a tömegsírban pihen. De a legmeghökkentőbb az a természetesség és tárgyilagosság, ahogy ezt közli.

Kellemes, szórakoztató (köszönhetően Steinbeck írói stílusának) könyv, Robert Capa 70 kinn készült fotójával együtt. Mindenkinek ajánlom, aki szeretné megismerni, belekóstolni, hogy milyen is lehetett (vagy milyennek szerették volna mutatni) a hidegháborús Szovjetunió. De azoknak is ajánlom, akik szeretik Steinbecket vagy Capat. A könyvben az ő kapcsolatukról is olvashatunk, kedves jó humorú történeteket. Többek között azt is megtudhatjuk, hogy Steinbeck miért nevezte Capat vízidisznónak és könyvtolvajnak.

Tehát még egyszer mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom nem fog csalódni! Jó olvasást!

Jelen ajánlómban egy komoly történelmi szakirodalmat szeretnék bemutatni. Már a mű címéből is lehet következtetni, hogy miről is lehet szó. A francia szerző arra vállalkozott, hogy téves történelmi hipotéziseket döntsön meg. Természetesen származásából fakadóan a témák nagy része a francia történelemmel foglalkozik. Elsősorban arra próbálja felhívni a figyelmünket, hogy ne egy oldalúan vizsgáljuk soha az eseményeket hanem mindig nézzük meg annak a bizonyos éremnek a másik felét is.

Másik nagyon fontos megjegyzése (pedig sajnos elég sok történész bele esik ebbe a hibába), hogy az eseményeket mindig az adott kornak megfelelően és abban a korban vizsgáljuk amiben történt. Mert ha a saját XXI. századi erkölcsi és értékrendszerünkkel vizsgáljuk az eseményeket, akkor sajnos torz képeket kaphatunk.

Első komoly fejezete a történelmi és a hit Krisztusával foglalkozik. A szerző úgy gondolja, hogy nem túl szerencsés a kettőt külön választani. Sok francia történész is amellett kardoskodik, hogy Krisztus nem volt több egy jó szónoknál. De a szerző rengeteg ellenérvet hoz ez ellen és okfejtésében kifejti miért is nem szerencsés a kettő külön választani.

Második fejezetében már a keresztes háborúk világába kalauzol el minket. Ebben megismerhetjük, hogy igazából mit is köszönhetünk az araboknak és mit nem. A harmadik fejezetben Galilei és az Egyház viszonyáról olvashatunk. Megtudhatjuk, hogy az Egyház tényleg tudományellenes volt? A negyedik fejezetben a gyarmatosító Franciaországról olvashatunk. Vajon tényleg csak negatív következményei voltak a gyarmatosításnak? És mennyi ideig kell "vezekelniük" a franciáknak? A következő fejezetben a szerző a franciák az első világháborús szerepvállalását fejtegeti. Természetesen a második világháborúval is foglalkozik. A holokauszt kérdését is erősen boncolgatja, szörnyű eseménynek tartja, de felhívja a figyelmet az erős túlkapásokra is. Például felteszi a kérdést, hogy mikor fogják ugyanúgy gyászolni az elesett francia katonákat, mint a holokauszt áldozatait. Erre is hasonló kérdésekre keresi a válaszokat. A következő fejezetben a Vatikán második világháborús szerepét vizsgálja. Felteszi a kérdést, vajon a Vatikán tényleg Hitler barát és zsidógyűlölő volt? Tehettek volna többet az emberekért? Rengeteg izgalmas kérdéssel találkozhatunk itt is a könyvben. Nyolcadik fejezetben a keresztényeket és zsidókat vizsgálja a történelem szemüvegén keresztül? Tényleg mindig élesen szemben állt a két vallás egymással? Folyamatos háború kettejük történelme? A kilencedik fejezet egy modernebb problémával foglalkozik az identitás kérdésével azon belül is a francia identitás kérdésével foglalkozik a szerző. Ki nevezheti magát franciának? Mit is jelent az a szó, hogy francia? Az utolsó fejezetben Franciaország és az iszlám kérdésével foglalkozik. Vajon a többségben keresztény Európában, hogy tud megélni az iszlám? Elfogadják a franciák az iszlámot?

Ezekre és hasonló izgalmas kérdésekre keresi a szerző a válaszokat. A szöveg néhol nehéznek mondható, hiszen a szerző egy történeti munkát írt és rengeteg szakszó szerepel benne. Mindezek ellenére mindenkinek ajánlani tudom, mert izgalmas kérdésekre kaphatunk válaszokat, olyan kérdésekre amelyekre azt gondoltuk tudtuk a választ csak lehet, hogy nem helyesen. Elgondolkodtató, izgalmas szakirodalom, kötelező mindenkinek aki a francia történelemről többet és árnyaltabb képet szeretne kapni.

A következő regény, amit be szeretnék mutatni tavaly jelent meg nálunk magyarul. Egy szívmelengető igaz történetet ismerhetünk meg London utcáiról egy a húszas éveinek végén járó férfiról és egy kóbor macskáról.

Talán a regényt egy önéletrajzi regénynek is nevezhetnénk, hiszen a szerző James Bowen meséli el élete történetét. (A könyv megírásában egy író segített neki.) A másik főszereplőnk egy vörös kóbor kandúr. Közös kalandjaik 2007-ben kezdődtek, mikor Bob (egy sorozatszereplő után kapta a nevét) James ajtaja előtt keresett menedéket.

James nem szívesen akart először a macskával foglalkozni, mivel utcazenészként leszokófélben lévő drogosként egy szociális bérlakásban tengette mindennapjait. De ő és a sors mégis úgy döntenek, hogy Bobbal ketten örök barátságot kötnek. Gyorsan kiderül az is, hogy Bob nem egy egyszerű "utcamacska", hanem különleges élőlény, aki képes arra, hogy az emberek felfigyeljenek rá. Fontos szerepe lesz abban, hogy Jamesnek sikerüljön talpra állnia. Mert mire is tanít minket egy háziállat? Legelőször is felelősségre. Etetni, sétáltatni, szeretni kell egy állatot. Jamesnek ezt mind meg kell tanulnia. Erről is sokat olvashatunk ebben a könyvben. Nagyon szépen kirajzolódik a regényben állat és ember barátsága.

De Jamesről is ejtsünk pár szót hiszen a regény másik szála egy hajléktalan fiúról szól. Először utcazenéléssel próbálkozik, majd később újságárusítással. Jól kivehető a szavaiból, hogy az emberek mit gondolnak a hajléktalanokról, mennyire lenézik és megvetik őket. Mikor már Bob is vele tart, mintha ő ott sem lenne, az igazi látványosság a vörös cica. Elgondolkoztató, és tudom, hogy vissza-visszatérő gondolat, hogy a hajléktalan kérdést nem lehetne vagy kellene másképpen kezelni?

Ma már James és Bob világsztárok, a nagy videómegosztó oldalon is találhatók róluk videók. A regény ékes példája annak, hogy igenis egy állat jelenléte az ember életében lehet sorsfordító. Számomra a könyv egyik nagy tanulsága, hogy érdemes az éremnek a másik oldalát is jobban megnézni. Tudom magamról is, hogy ez sokszor nem egyszerű. De ha néha-néha eszünkbe jutna, hogy kedvesebb vagy megértőbbek legyünk, akkor a világ is jobb lehetne. Örültem, hogy egy olyan "tanmesét" olvashattam amelyről tudom, hogy igazi.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a szívmelengető történetet.

Mostani bejegyzésemben egy magyar kortárs történelmi regényt szeretnék bemutatni. Napjainkban itthon egyre népszerűbbek a magyar történelem által megihletett regények (hozzáteszem ezt nagyon jónak tartom).

A történetből megismerhetjük a Bátor család életét. Már a család legelső őse is részt vett az egyik keresztes hadjáratban és a további felmenők is folytatni fogják ezt a "hagyományt". A mi szempontunkból Bátor Vilmos élete lesz a fontos, aki templomos és egyben ő is keresztes lovag. A cselekmény akkor kezdődik mikor Vilmos hazatér a Szentföldről és magához veszi testvére fiát Attilát. A mű az ő kettejük életéről szól egy a magyar történelem szempontjából elég vészes időszakban, mikor az Árpád-ház 1301-ben kihal. Vilmos vágya, hogy Attilából is templomos lovagot neveljen. És közben megismerhetjük Vilmos sötét múltját és, hogy miért is kíván vezekelni. Attila rengeteg izgalmas kalandban fog részt venni és természetesen a szerelemmel is megismerkedik. Mindeközben a magyar történelembe is betekintést nyerünk, akkor amikor III. András halálával kihal az Árpád-ház és elkezdődnek a trónviszályok. És a fő kérdés, vajon Attila templomos lovag lesz? És mi lesz az országgal?

A regény lendületes, szórakoztató és a szerző a történelmi hűségre is törekszik végig. Az is nagyon tetszett, hogy a könyv végén leírta, hogy hol és mit változtatott meg. A könyv egy sorozat első része, és a szerző hagy nyitott kérdéseket a könyv végén. Aki belevág jól gondolja meg, mert a második kötetet az első után már követelni fogja! De, aki nem szereti a történelmet az se ijedjen meg tőle, nem egy száraz történelem leckéről van szó. Az is jól értheti a történetet, aki kevésbé jártas a történelemben.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kortárs magyar történelmi regényt.

Jó olvasást!

Legújabb ajánlómban minden téren egy kis időutazást szeretnék ajánlani. Egyrészt, mert egy történelem könyvet mutatok, be másrészt a könyv egy 1901-ben megjelent reprint kiadás.

A téma amivel foglalkozik - és a címből is elég jól kiolvasható - az Árpád-ház műveltségi szintje, állapota. Művét egészen a pogány magyaroktól az Árpád ház kihalásáig mutatja be.

Mivel a könyv 1901-ben íródott, ma olvasva a nyelvezete elég régies, de talán ez adja különlegességét is. A benne lévő információk viszont helytállóak és történelmileg helyesek. A könyvben 25 illusztrációs is megtalálható, igaz, hogy ezek fekete-fehérek.

Olvashatunk a magyar állam és egyház szervezetéről, az alkotmány fejlődéséről, hadügyről, a társadalomról, a birtokviszonyokról, tűz és vízpróbákról, iskolákról, tudományról, költészetről és építészetről.

Természetesen a kornak megfelelően az író csak a jó dolgokat helyezi reflektorfénybe és a korszak negatívabb eseményeit inkább csak megemlíti.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a rövid összefoglaló törikönyvet. Remek könyv, aki szeretne egy más kor szerzőjétől olvasni, de tanulmányokhoz is jól használható, de kikapcsolódáshoz is ajánlható.

Jó olvasást!

Egy rövid vallomással szeretném kezdeni jelen könyvajánlómat. Régóta nagy kedvelője, sőt talán azt is mondhatom, hogy rajongója vagyok Robert Capa (Friedmann Endre) munkásságának. Capa képei elvarázsolták a világot (köztük engem is; a kezdőoldalon is az egyik kedvenc Capa képem látható), közel hozta számunkra háborút és sikerült megmutatnia a háborúban az embert. Ez számára már saját korában is világhírnévhez vezetett, de úgy látszik még napjainkban is a legnépszerűbbek és legjobbak közé tartozik. Igaz, hogy méltatlanul el kellett hagynia hazáját Magyarországot (mint sok más tehetséges embernek), de úgy érzem ennyi év távlatából már mi magyarok is nyugodtan csodálhatjuk és érezhetjük magunkénak.

A Kissé elmosódva egy önéletrajzi regény, ahol Capa elmondja, hogy vannak pontok, ahol változtatott az igazságon, de csak azért tette, hogy ettől az igazság még jobban kidomborodjon. De sok író és barátja úgy nyilatkozott a könyvről, hogy a lényegi kérdésekben nem változtatott Capa csak egy két nevet változtatott meg és egy korábbi megtörtént szerelmi szálat fűzött bele a történetbe. Az eredeti mű már 1947-ben megjelent és elsősorban egy később elkészítendő forgatókönyvnek az alapját képezte volna.

Főhősünk története az Egyesült Államokban kezdődik, ahol származása miatt és mivel munkája sincsen "ellenséges idegennek" számít. De nem sokára jön egy neves laptól egy ajánlat, hogy legyen a háborúban a fotóriporterük. Kisebb vesztegetések árán megkapja a szükséges engedélyeket a kiutazásra az Államokból és kisebb vesztegetések árán megkapja a beutazási engedélyeket Angliába. Mindezt úgy meséli el nekünk a szerző, hogy közben nem unjuk halálra magunkat a száraz tények olvasásától, hanem ténylegesen regényesen, kellő humorral írja meg a sztorijait. Szinte minden fejezetben elhangzik a whisky, a póker és a macskajaj szavak. Tehát Capa azt sem rejtegeti előlünk, hogy mik is voltak az igazi gyengéi, szenvedélyei.

Feladatai Észak-Afrikába szólítják, ahol először találkozik az "igazi háborúval". Zseniális fényképeket készít, ami már ekkor lenyűgözi a világ sajtóját. Megtaláljuk a frontvonalban több gyalogos támadásnál, de egy bombázószázadhoz is csatlakozik, hogy légi felvételeket készítsen. Közben a szerelmi szál is kibontakozóban van a Londonban hagyott Pircsi személyében. De az, hogy Capa vállalkozott, hogy bombázókkal repüljön nem a legmerészebb húzása volt a II. világháborúban. Később Szíciliában részt vett egy ejtőernyős ugrásban és egy kicsit hosszabb időt egy fán fennakadva is elidőzött. Jobbnál jobb képek kerültek ki a kezéből, de már Olaszországban egy kisebb depresszióba süllyed. Rengeteg halott, sebesült, sokszor érzi és vall úgy a háborúról, hogy annak vajmi kevés értelme van.

Elérkezik a D-nap és Capat beválasztják azon kevés fotóriporter közé, aki részt vehet rajta. (Szám szerint 4 fotóriporternek engedélyezték az amerikaiak, hogy mehessenek.) Capa úgy döntött, hogy az első hullámban száll partra, rengeteg fényképet készített, de ebből csak nyolc darab maradt meg, mert egy fotólaboráns elrontotta őket. A sors fura játéka, hogy az egyik homályos kép, ami a Life magazinban jelent meg, lett a partraszállás leghíresebb képe. Capa végigfotózta Franciaország felszabadítását és itt újra összehozta a sors régi barátjával Hemingway-el. A kettejük találkozásáról és kalandjaikról is sokat olvashatunk a regényben.

Capa a háború vége fele kezdett belefásulni a rengeteg szörnyűségbe. Úgy gondolta, hogy olyan jó képeket, mint eddig már úgysem tud készíteni. Még részt vett egy ejtőernyős ugrásban német területen, ahol újabb számos remek képet készített. Sőt ismételten világhírű lett az utolsó elesett katonáról készült képe.

Remek hangvételű, izgalmas önéletrajzi regény. Olvasása közben tényleg úgy érzi az ember, hogy ennek semmi valóságalapja nincsen és egy remekül kitalált történetet olvasnánk. De ennél sokkal többről van szó. A könyvet még izgalmasabbá teszi, hogy rengeteg a háborúban készült Capa képpel van tele tűzdelve a regény.

Méltán lehetünk büszkék hazánk fiára, aki nem csak a fényképezőgéppel bánt remekül, hanem a szavakkal is. Mindenkinek nyugodt szívvel tudom ajánlani. Letehetetlen olvasmányok közé sorolom.

Jó olvasást hozzá!

Kepes András most bemutatásra kerülő könyve már rég várakozott a polcomon elolvasásra. (Utólag elismerem, hogy megérdemelte volna, hogy előbb kézbe vegyem már) Egy nagyon izgalmas fordulatos magyar regény, amely a magyar történelemnek, magyar embereknek állít görbe tükröt. (De ezt később bővebben kifejtem)

A történet a két világháború között kezdődik és egészen napjainkig jutunk el. Három családnak a sorsát követhetjük végig, több generáción keresztül. Megismerhetünk egy szegény parasztcsaládot, egy zsidó családot és egy arisztokrata családnak az életébe is betekintést nyerhetünk. A cselekmény főszála Tövispusztán egy kis faluban játszódik. Béke van nem rég vannak túl az emberek a nagy háborún. Szó szerint, örülnek, hogy élnek. De, mint mindig megjelenik az emberek életében a politika és a különböző ideológiák. (Lássuk be a politika egy olyan dolog, ami a barátokból is ellenséget tud csinálni. Megmérgezi az ember lelkét...) Egy kicsiny faluban is, mint Tövispuszta komoly vitákat tud kiváltani a zsidótörvények, és a "zsidózás" megjelenése. A zsidó család Goldsteinék a faluban a boltosok, mindenkihez kedvesek senkivel sincsen konfliktusuk, de olyan korban élnek amikor annyi is elég az ellenszenvhez, hogy zsidó származásúak. Az arisztokrata családban pedig félnek az új eszméktől, mivel saját pozícióikat látják veszélyeztetve.

A háborúba belekeveredik Magyarország, de a könyvben elsősorban nem a harcokról olvashatunk hanem a nyilas rémuralomról. A Goldstein család is megsínyli az eseményeket. De igazából mindenki szenved. A háború után felelősségre vonják a nyilasok nagy részét. De nem mindenkit, aki hajlandó az új rendszer besúgójának lenni az megúszhatja. Erről is olvashatunk a regényben. Magyarország egyik diktatúrából egy másikba ment át. Esetleg csak más eszméket pufogtatva, de Kepes András gondoskodik arról, hogy ezek a fontos politikai kérdések jól kidomborodjanak. A világ nem igazán változik a fontos kérdésekben, inkább az emberek. Az 1956-os forradalom is megjelenik a főszereplők szemszögéből bemutatva és egy kicsit hétköznapibb, emberibb szemmel bemutatva.

A három család életét párhuzamosan olvashatjuk végig a magyar történelem főbb korszakain.

De mind minden nagy korszak ennek is el kell múlnia egyszer és lassacskán eljut a történet napjainkig. Ahol a szerző szembesít minket olvasókat is saját magunkkal és saját történelmünkkel. Olyan érzése van az embernek, mintha nem fognánk föl semmit a dolgokból az egyszerű életből. Sohasem jó, sohasem tanulunk Önnön vagy felmenőink hibáiból. Mintha köröket írnák le és várnánk, hogy holnaptól más lesz, holnaptól jobb lesz, de a legfontosabb dolog viszont nem változik, az ember.

A történet végén az egyik főszereplő megkérdezi mi a fontos az ő életében? A beteg kislánya volt a válasz. Aki lehet jobban megértette az élet lényegét,mint bárki más? Akit, képes volt lenyűgözni az ablakon besütő napfény? Lehet, hogy a sok ideológia, politika,kultúra és pénzhajhászás között elvesztettünk valamit. Valahol megtörünk gyerekkorunk után és sajnos a lényeget, az élet értelmét veszítjük el. (Ez már a saját okfejtésem a könyvről és mondanivalójáról)

Elgondolkodtató történet, mind a magyar történelemről, mind emberről, mind az életről. Remekül megírt, érdekes, izgalmas regény. Kötelező jellegű!

Jó olvasást!

A könyv vagyis napló 2006-ban jelent meg könyv formájában nyilvánosan. A címből nem nehéz kitalálni, hogy egy kisfiúnak a gondolatatit olvashatjuk, aki megélte az 1956-os forradalmat és egészen 1957.03.15-ig írja meg a naplóját. Tudom rengeteg irodalom jelent meg már a forradalommal kapcsolatban, de mégis nagyon különlegesnek tartom ezt az írást. Hiszen egy kisfiú szemével láthatjuk az eseményeket, aki naivan, politika mentesen szemléli az eseményeket. Betekintést nyerhetünk abba, hogy egy hétköznapi ember, kisfiú, hogyan élte meg a magyar történelem ezen zűrös időszakát.

Csics Gyula 1956 október 24-én döntött úgy, hogy naplót fog írni, mivel a legjobb barátja is így döntött. (És milyen jól tette, mivel később kiderült, hogy a két napló közül csak az övé maradt meg.). Minden számára fontos eseményt megoszt velünk. Többek között olvashatunk arról, hogy hogyan indultak a reggelek, milyen könyveket olvasott, kikkel barátkozott és játszott, mi történt az iskolában. Természetesen a forradalom eseményei is kirajzolódnak előttünk.

Pár nagyon érdekes és elgondolkodtató eseményt szeretnék kiragadni a naplóból. Már az orosz tankok Budapesten voltak és csak a távolban lehetett hallani őket. Ekkor a fiúk kimehettek az utcára és focizhattak egy keveset. De nem sokára újra lehetett hallani, hogy jönnek a tankok és vissza kellett menniük a házba. Számomra hihetetlen, hogy ezt a gyerekek milyen nyugalommal fogadták, mintha a mindennapi életük része lenne a háború. A másik esetben a forradalom közepén bevásárolni ment az édesanyjával és útközben halott orosz katonákat és kiégett tankokat láttak. Úgy gondolom ez egy gyerek számára sokkoló és meghatározó élmények lehettek. Egyszóval elég korán megismerkedhettek a halálnak a csúnyábbik arcával a háborúval.

A napló későbbi forradalom utáni időszakában még egyszer komolyabban elgondolkoztam. A gyerekek az iskolában gyertyákat gyújtottak,a meghalt forradalmárok emlékére. A tanárok mind megrémültek az esettől és követelték,hogy oltsák el a gyertyákat. A gyerekek sokáig ellenálltak és nem engedelmeskedtek, de később a nyomásnak muszáj volt engedni. Másnap hallották a gyerekek, hogy valaki feljelentette az esetet. Úgy gondolom ebben a történetben minden benne van, ami jellemző a magyar történelem ekkori időszakára. Az, hogy tizenkét éves gyerekekben van ennyi erő és bátorság! Bevallom számomra lenyűgöző, hogy egy elnyomó rendszer milyen tulajdonságokat tud a felszínre hozni. De itt van az árnyoldal is, ahogy a tanárok megvannak félemlítve és azon rettegnek, hogy lehet a gyerekek tettéért holnap engem is elvisznek. És megjelennek a rendszer kiszolgálói is, akik amint valami "reakcióst" rendszerellenest észlelnek már jelentenek is. Tehát szépen kirajzolódik előttünk ez a világ, a mi világunk. (Tanulságos történetek ezek, érdemes lenne tanulni belőlük.)

A könyv végén még elolvashatjuk Csics Gyula utószavát, amit ötven évvel később írt meg a naplóhoz. A könyvben a naplót kétszer is végignézhetjük, olvashatjuk. A könyv elejében az eredeti scannelt naplót látjuk, eredeti kézírással, rajzokkal. Sőt azok a röplapok, plakátok is be vannak scannelve, amelyeket kisfiúként gyűjtött. A könyv második felében pedig a gépelt változat található, tehát eldönthetjük, hogy hogyan szeretnénk elolvasni a naplót.

Nagyszerű olvasmány, elgondolkodtató. Egy másik perspektívából ismerhetjük meg az 1956-os forradalmat és az azt követő egy évet. Akit érdekel a magyar történelemnek ezen időszaka, semmiképpen ne hagyja ki.

Jó olvasást!

Kardos Ferenc egész munkásságára jellemző, hogy a roma kultúrát feltárja, a roma identitást erősítse a roma közösségeken belül. Számos könyvben és tanulmányban foglalkozott már a roma történelemmel és kultúrával. Jelen tanulmány méretű füzetecskében a romák nagykanizsai életéből villant fel számunkra történeteket a 20. századból. Nagyon izgalmas és fontos, hogy a szerző körüljárja, hogy ki számít romának és cigánynak és milyen társadalmi csoportokba osztották be saját magukat. A kötet egyik fő kérdése, hogy lehet-e egységes roma kultúráról, történelemről beszélni? A válasz nem. Hiszen még a 20. században sem történt meg, hogy egységes írott kultúrája legyen a romáknak.

A szerző három fontos csoportra osztja fel a roma társadalmat a muzsikus, kereskedő és az iparos romákra. Itt megemlítenem Kocsis Katalin blogját (Kataliszt blogja), amelynek egy teljes blogbejegyzését idéz a könyv, egy régi cigányprímásról Sárközi Jancsiról. Kocsis Katalin fontos és alapos kutatásokat végez Nagykanizsa zenei életével kapcsolatban, ha valaki többet szeretne megtudni a kanizsai zenei életről, akkor a blogja alapforrásnak számít.

A munkában olvashatunk Orsós Jakab (1920-2002) visszaemlékezéseiből is. Komoly forrás, hiszen kevés hiteles információ maradt ránk erről a korszakról. Milyen nehéz volt a letelepedés, a beilleszkedés, hiszen még magyarul sem tudtak. De szép lassan megtalálták a helyüket a társadalomban. 

A második világháború több szempontból is a 20. század legborzasztóbb eseményei közé tartozik. A zsidóság mellett a cigányságot is rengeteg atrocitás érte. A téma feldolgozásának a nehézségét adja, hogy nem maradtak fenn írásos feljegyzések, összeírások. Hiányoztak azok az emberek, akik ezeket a feladatokat végre tudták volna hajtanai a roma közösségeken belül. Ezért csak megbecsülni tudjuk a roma áldozatok számát. Érdekes azt is megfigyelni, hogy amíg lehetett addig a hatóságok próbáltak szemet hunyni a romák elbújtatása felett. Hiszen kellettek az erős kezek, akik földet tudtak művelni. Így amíg nem szigorodtak a szabályok a hatóságok is elnézőbbek voltak.

Csak közvetve vannak információink az elhurcoltakról és az áldozatokról, ezért a kutatás is nagyon nehéz és sokszor szerencsére is szükség van, hogy újabb információkat tudjunk meg a roma holokausztról. Ahhoz, hogy hasonló események ne történhessenek meg, ezért minél sokrétűbben és kellő alapossággal kell feldolgoznunk a történelemnek ezt a sötét időszakát. Folyamatosan emlékeztetni kell a világot a szörnyűségekre, hogy soha többet ne ismétlődhessenek meg, egyetlenegy emberrel sem. Jelen kötet ebből a szempontból mérföldkő.

Jó olvasást!