Hoffmann János memoárja egy különleges korlenyomat is. Egy egyszerű ember, aki rossz korban született, akinek legnagyobb vétsége az volt, hogy zsidónak született.

Hoffmann János 1940-ben úgy döntött, hogy naplóírásba kezd, egyrészt, hogy emléket hagyjon hátra a gyermekei számára és hogy enyhítse bánatát, kiírja magából a saját és népe iránt érzett fájdalmát. Naplóját öt füzetbe írta össze, amik szerencsés módon fennmaradtak.

A napló bejegyzések olvasásakor egy higgadt a sorsába beletörődött ember képe rajzolódik ki előttünk, aki a múltja felidézésével a szép és gondtalan gyermekkor felidézésével menekül a mindennapok kegyetlensége elől. Például, hogy gyerekként majdnem sikerült felgyújtani a hátsó kertet, de szerencsére komolyabb baj nem történt. A jelenkor olvasója még el is mosolyodik az elképzelt jeleneten, majd újra az 1940-es évek kilátástalanságában találjuk magunkat.

Számomra az egyik legmegrázóbb bejegyzés az volt, mikor meg kellett jelennie a Városházán, hogy az első világháború alatt szerzett kitüntetéseit leadja. A megalázó esemény alatt, a katonatiszt fel sem néz a papírjai közül, talán még számára is kínos volt ez a helyzet, legalábbis remélem. Összegezve egy olyan ember, aki kivette a részét a háborúból, életét kockáztatva küzdött, annak az eredményei, erőfeszítéseit eltöröljük, mert a származása zsidó. De nem tudom miért lepődök meg, hiszen mint a történelem is mutatja nem csak a múltjukat de a jövőjüket is el kívánták törölni.

Hoffmann János Szombathelyről származott, az egész család élete ide köthető, ő lesz az, aki apósa segítségével Nagykanizsára költözik. Édesapja ecetgyára nem éli túl a gazdasági világválságot és János ezt felmérve dönt a váltás mellett, de a naplókból is kiviláglik, hogy a lelkiismerete egész életében nem hagyja nyugodni. A naplóból az is kiderül, hogy Nagykanizsán a Batthyány utca 12-ben laktak, ahol egy "botlató" kő jelzi az utókor számára, hogy egykoron milyen tragikus események zajlottak itt.

És miért fontos ismerni ezeket az életutakat? Mert egyből emberibbé, személyesebbé válik a történelem. Érző, élni akaró emberek, akiket megfosztottak az életüktől. Emlékezni kell és tanulni az előttünk járók hibáiból.

A napló egyik utolsó gondolata a következő: "Óriási megnyugvás izgatott állapotomban, hogy Téged, Édes Fiam, olyan úton látlak elindulni, amelyen két kezed munkájával, fejed, tudásod vezetésével megtalálod a megélhetésedet, és ugyanilyen úton indul Juci is - bár ő még csak az iskolában."- Ez a bejegyzés 1943. december 8-án készült, több naplóbejegyzés nem született.

A koncentrációs tábort egyedül Hoffmann Judit élte túl, aki 2022-ben a 94-ik életévébe lépett. A vele készült 2015-ös interjút az alábbi linken lehet elolvasni: https://www.zaol.hu/zalaegerszeg/2015/07/zsebeben-gyongyvirag

Az élet él és élni akar!